بسم الله الرحمن الرحيم
Legyél Istent ismerő, és ne csak Ramadánt tartó!
Kedves testvéreim!
Nekünk, a mai napon és e helyen találkozónk van egy igen fontos dologgal, melynek címe: Legyél Istent ismerő, és ne csak Ramadánt tartó! Most azért, hogy nehogy elhúzódjon az idő, ezért a témánkat a következő alkotórészekre fogjuk összpontosítani:
Először: a hitet szilárdító.
Másodszor: megismerted, akkor tartsd meg.
Harmadszor: kérd Allah segítségét, és ne veszítsd reményed.
Nos kedves testvéreim fordítsátok felém szíveteket, nyissátok ki fületeket, és ne kalandozzon el gondolatotok! Allahot kérem, hogy tegyen bennünket olyanokká, akik meghallgatják a beszédet, majd a legjobbat követik, mert ők azok, akiket Allah vezérel, és ők az ésszel bírók.
Először: a hitet szilárdító.
Kedves testvéreim!
Nos Ramadán bizony véget ért, tehát aki Ramadánt imádta, annak Ramadán elmúlt. Ám aki Allahot imádja, annak Allah az Élő, nem hal meg. Bizony véget ért a böjt hónapja. Véget ért az imádkozás és a Korán hónapja. Véget ért a jótett, a nagylelkűség és a jámborság hónapja. Hasznot húzott, aki hasznot húzott, és veszteséget szenvedett, aki veszteséget szenvedett. Óh bár tudnám, ki közülünk, akinek tette elfogadtatott Ramadán alatt, hogy köszöntsük őt, és ki közülünk, akinek tette el lett utasítva és jutalma el lett tiltva, hogy részvétünket nyilvánítsuk neki.
Kedves és tisztelt testvérek:
Ami felől nincs kétség, hogy Allah a fenséges előnyben részesítette Ramadán havát a többi hónappal és időszakokkal szemben. Kitüntette sok kegyével és irgalmával. Megkönnyítette benne az imádatokat a szolgái számára, amire nincs szükség bizonyítékot és érvet hozni. Ugyanis láthatod a muszlimokat Ramadán alatt nyugalomban, és könnyedén mozdulnak a felettébb Könyörületes és Irgalmas imádatára. És miért is ne? Ugyanis be lettek zárva a Gyehenna kapui, és kinyittattak a Gyönyörűségé. Láncra lettek verve a megátalkodott dzsinnek és sátánok. Ezért láthatod, hogy az emberek Allah imádatára furcsa könnyedséggel mozdulnak. Viszont valami elszorítja és keseríti a szívet, fájdítja a lelket, mégpedig az, hogy akik Ramadán alatt finom lelkükkel illatossá tették a mecsetet, azok elfordulnak Allahnak történő engedelmességtől Ramadán után. Mintha Ramadán alatt más Urat szolgálnának. Pedig a hitnek olyan jutalma van, amelyet nem nélkülözhet senki sem, amíg nem találkozik a Naggyal, a Fenségessel. Például az ima: melyik az az igaz hívő, aki nélkülözheti az imát Ramadán után? Figyeld meg a mecsetet Ramadán alatt, majd nézd meg ismét Ramadán után!
Ó ti egyistenhívők! Vajon nélkülözheti-e egy Allahhal igaz hívő ezt a legfontosabb alapot, és ezeket a hitet szilárdító dolgokat, amíg találkozik a teremtmények Urával. Pedig tudjátok, hogy ez a második alappillére e vallásnak.
﴿ حَافِظُوا عَلَى الصَّلَوَاتِ وَالصَّلاَةِ الْوُسْطَى وَقُومُوا لِلَّهِ قَانِتِينَ ﴾ . [ البقرة : ٢٣٨ ]
[Őrizzétek meg az imákat, és a középső imát, és álljatok fel Allahnak alázatosan.] [2;238]
Nos nagyon óvakodj Allahtól, attól, hogy elhanyagold az imát, vagy elhagyd, Ramadán alatt és máskor!
﴿ فَخَلَفَ مِنْ بَعْدِهِمْ خَلْفٌ أَضَاعُوا الصَّلاَةَ وَاتَّبَعُوا الشَّهَوَاتِ فَسَوْفَ يَلْقَوْنَ غَيًّا ﴾ [ مريم : ٥٩ ]
[Utánuk olyanok jöttek, akik elhagyták az imát, és a vágyakat követték, nos majd hatalmas kínzással fognak találkozni!] [19;59]
Óh te, akinek Allah megadta Ramadán havának végig böjtölését, ne hagyd el az imát, mert az ima kapcsolatot jelent neked Allahhal, segít téged, megtisztít az ellenszegülésektől és a bűnöktől. A két igaz hagyománygyűjteményben ez található Abú Hurejra hagyományozásában Allah küldöttéről – Allah dicsérje és üdvözítse: „aki elindult a mecsetbe, vagy elment, annak Allah mindannyiszor ahányszor csak elindult, vagy elment egy lakhelyet készít elő számára.”
Allah előírta a hívő számára az imát, és amikor az ember találkozik majd az Urával, a legelső, ami felől kérdezni fogják az ima lesz.
Kedves egyistenhívők!
A hitet szilárdító dolgok közé tartozik a Korán.
A Korán a szív és a lélek éltetője. A Korán a kebel és a szellem éltetője. A korán a test éltetője. A Korán a lélek itala és étele. Nos nélkülözheti-e az ember a lelkét?! Nélkülözheti-e a hívő az élete alapját? A Korán bizony elvezet ahhoz, ami a legjobb, ezért ne hagyjátok el ezt az utat, és ne térjetek el róla.
A Korán vége Allah kezében van, és a vége bizony a ti kezetek, ezért ha belekapaszkodtok ebbe a szilárd kötelékbe, soha nem fogtok eltévelyedni, sem pedig elpusztulni! Vajon tudja-e nélkülözni valaki is azt, hogy Allah naponta többször beszéljen hozzá? Nos aki Allahhoz akar beszélni, az imádkozzon, és aki Allah szavát akarja hallani, az olvassa a Koránt! Nélkülözheted-e az Urad, óh, te egyistenhívő?! Ne hagyd el a Koránt Ramadán után, és tudd, hogy Allah neked adományozta a Koránt Ramadán alatt, ezért rendszeresen olvastad azt. De miért tetted le a Koránt Ramadán után, és helyezted a tartójába, mintha nem is lenne rá szükséged a következő Ramadánig?
Kedves testvéreim!
Ramadán alatt vigyáztál a megemlékezésekre és a bocsánatkérésekre, nos nélkülözheted-e ezt az értékes útravalót az év fennmaradó részében? A megemlékezés gyógyszere a betegségeknek, Allahot megelégedetté teszi, és elűzi a sátánokat. Nos add át nyelved állandóan a felettébb Könyörületes és Irgalmas megemlékezésének! Hallgassátok Mohammed – Allah dicsérje és üdvözítse – szavát: „»Ne mondjam-e el nektek a tettek legjobbikát, amely a legtisztább a Birtoklótok számára, amely a rangotokat leginkább felemeli, és amely jobb számotokra, mint az arany és ezüst adomány, és amely jobb, mint az ellenséggel való találkozás, hogy megölhessétek őket, és megölhessenek titeket?« Dehogynem, óh Allah küldötte! – felelték. »A hatalmas és fenséges Allah megemlékezése«.”
Nos emlékezz meg Allahról, hogy állandóan vele lehess. A vele lét két fajta: általános vele lét, és egyéni vele lét. Az általános vele lét a tudást, a felügyelést, és az átfogást jelenti. Az egyéni vele lét, az őrzést, a támogatást, a segítést, a bőséges ellátást, és az erősítést jelenti. Nos nélkülözheted-e, óh, te hívő az Allahhal való együttlevést?!
Ha vágysz erre, akkor légy állandóan megemlékező, és soha ne hagyd el ezt a fényességet! Fontos számodra ez az útravaló, mert hatalmas jóságot lelsz benne. Nos a megemlékezés a hit szilárdítója, ezért semmi esetre sem lehet nélkülözni, sem Ramadán alatt, sem pedig máskor.
Szintén a hitet szilárdító dolgokhoz tartozik: az emberekkel való jóság.
Sok olyan embert látunk, akiken nem mutatkozik meg az adakozó készség, csakis Ramadán alatt. Majd amikor véget ér Ramadán, akkor nem találkozol úgy vele, hogy ne ráncolná szemöldökét a szegényeket látva, és csakis fösvénynek és irigynek látod őt!
ولا حول ولا قوة إلا بالله!
Allah Ramadán alatt megadományozott téged a szegények és a rászorulók megsegítésével, és a jóság sok oldalával, nos miért nem kényszeríted magad, az adakozásra, még ha csak kevés dologgal is. Nos a jóság a hit szilárdítói közé tartozik, amelyet nem nélkülözhet a hívő sem Ramadán alatt, sem pedig Ramadánon kívül, amíg nem találkozik az Urával.
Szintén a hitet szilárdító dolgok közé tartozik: az éjjeli ima.
Ramadán alatt Allah kegyéből, áldásából és irgalmából megadatott neked a Taraawíh és az éjjeli ima (kijám), nos miért nem folytatod ezt a fényes utat? Miért hagyod el az éjjel imádkozást? Hallgasd meg a Prófétát, amint Umáma közvetítésében ezt mondja: „Imádkozzatok éjjel, mert ez az előttetek élő jámborok kitartása volt, és ez közelebb visz Allahhoz, és eltilt a bűnöktől, és eltörli a rossztetteket.”
A hitet szilárdító dolgok közé tartozik: a bűnbánat.
Nincs köztünk olyan, aki ne bánta volna meg bűnét, és fordult volna Allah felé Ramadán alatt. De ez azt jelenti, hogy ha Ramadán véget ér, akkor véget ér a bűnbánat ideje is, és nincs szükségünk rá, sem arra, hogy Allahhoz forduljunk?
Tekints a muszlimok helyzetére, sokan közülük az ünnep alkalmával visszaesnek a bűnökbe és a vágyakba. Mintha eddig börtönben lettek volna, és alighogy kiszabadulnak Ramadán utolsó naplementéjével a börtönből, úgy indulnak el a bűnök irányába, mintha most jöttek volna a börtönből. És gyorsan beleesnek a bűnökbe, Istennek törvényeinek megszegésébe és a vágyak követésébe. Olyanok ők, mint az éhes ember, aki az éhség okozta fájdalom miatt, egyből az ételre veti magát.
ولا حول ولا قوة إلا بالله!
Az igaz egyistenhívőnek nem szabad ilyennek lennie. Az igaz egyistenhívő egész életét istenimádattal tölti, imádja az egek és a föld Urát! Az egyik imádatból a másikba lép, és az egyik engedelmességből a másikba, és az egyik kegyességből a másikba. Ezért kötelező rád nézve, hogy folyamatosan istenimádattal töltsd idődet, egészen addig, amíg Uraddal nem találkozol. Mohammed próféta – Allah dicsérje és üdvözítse: „Esküszöm Allahra! Bizony Allahtól egy nap több mint hetvenszer kérek bocsánatot, és bánom meg Neki bűnömet.”
A Próféta – Allah dicsérje és üdvözítse – Allahra esküszik, hogy egy nap több mint hetvenszer bánja meg bűneit, és esdekel megbocsátásért, holott őneki Allah megbocsátotta minden elkövetett bűnét. Sőt! Egy változat szerint, melyet muszlim jegyzett fel: „Óh, ti emberek! Bánjátok meg bűneiteket Allahnak és kérjétek megbocsátását, mert én százszor bánom meg Neki bűnömet egy nap!”
Ez volt a legnemesebb teremtmény tulajdonsága, és a küldöttek vezetőjének, akkor milyenek vagyunk mi?! Nos a bűnbánat a hitet erősítő dolgok közé tartozik, tehát senkinek nem lehet ezt nélkülöznie Ramadán után. Ám sajnos sokan közülünk elhagyják ezt Ramadán után.
Ez néhány volt a hitet erősítő dolgok közül, amelyre mindnyájan ügyelünk Ramadán alatt, ám a legtöbben közülünk elhagyják ezt utána. Én csak emlékeztetni szerettem volna magamat, és benneteket kedves testvérek ezekre a hitet szilárdító dolgokra, amelyek minden hívő számára nélkülözhetetlenek egészen addig, amíg nem találkozik a teremtmények Urával.
Másodszor: megismerted, akkor tartsd meg.
Megízlelted a hit édes ízét, és megismerted azt. Megismerted ezt Ramadán alatt, nincs közöttünk olyan, aki ne böjtölt és imádkozott volna, és ne imádkozta volna az Elrendelés Éjszakáját, hogy ne ízlelte volna meg a hit édes ízét. Édesség, amely boldoggá tette a lelkeket és a szíveket. Megismerted, akkor tarts meg! Tartsd meg ezt a fényes utat! Járj egyenesen ezen az egyenes úton! A két igaz hagyománygyűjteményben található Áisa közvetítésében, hogy a Próféta – Allah dicsérje és üdvözítse – azt mondta: „Azokat a dolgokat cselekedjétek meg, amelyeket bírtok! Mert Allah addig nem unja meg, amíg ti meg nem unjátok! És a legkedvesebb cselekedet Allah számára amely rendszeres, még ha az kevés is.”
Muszlimnál az található a Prófátától – Allah dicsérje és üdvözítse: „Mondd! Hiszek Allahban; majd járj az egyenes úton!”
Mondd! Hiszek Allahban; majd járj az egyenes úron! Vagyis járj egyenesen a hit útján! Járj egyenesen a bűnbánat útján! Járj egyenesen a megbocsátás útján! Járj egyenesen az éjjeli ima útján! Járj egyenesen a jót cselekvés útján! Járj egyenesen ezeken a hitet erősítő dolgok útján, amelyekre Allah rásegített téged Ramadán alatt.
﴿ إِنَّ الَّذِينَ قَالُوا رَبُّنَا اللَّهُ ثُمَّ اسْتَقَامُوا تَتَنَزَّلُ عَلَيْهِمُ الْمَلاَئِكَةُ أَلاَّ تَخَافُوا وَلاَ تَحْزَنُوا وَأَبْشِرُوا بِالْجَنَّةِ الَّتِي كُنْتُمْ تُوعَدُونَ (٣٠)
نَحْنُ أَوْلِيَاؤُكُمْ فِي الْحَيَاةِ الدُّنْيَا وَفِي الآْخِرَةِ وَلَكُمْ فِيهَا مَا تَشْتَهِي أَنْفُسُكُمْ وَلَكُمْ فِيهَا مَا تَدَّعُونَ (٣١)
نُزُلاً مِنْ غَفُورٍ رَحِيمٍ ﴾ [فصلت:٣٠-٣٢]
[Azok, akik azt mondják: „Allah az Urunk”; majd egyenesen járnak, azokhoz lejönnek az angyalok [azzal,] hogy: ne féljetek, és ne szomorkodjatok, és örömhírként fogadjátok a Kertet, amelyet ígéretbe kaptatok (30) Mi vagyunk a pártfogóitok az evilági életben, és a túlvilágon, és azt fogtok benne kapni, amire csak magatok vágytok, és azt, amit kértek. (31) lakhelyként egy sokat megbocsátótól, felettébb irgalmastól.] [41;30-32]
„Azok, akik azt mondják: »Allah az Urunk«; majd egyenesen járnak” recitálta egy alkalommal Omar a szószéken, majd azt mondta: „»Azok, akik azt mondják:’ Allah az Urunk’; majd egyenesen járnak« majd egyenesen járnak követve Allah tanítását, és nem járnak mellékutakon, úgy mint amikor a róka jár zsákmány után. Az egyenesen járás az istenengedelmesség iránti kitartást és az állandóságot iránta jelenti”
Kedves és szeretett barátom: megismerted, akkor tartsd meg! Tartsd meg ezt az utat, és ne térj le róla!
أقول قولى هذا واستغفر الله لى ولكم .
Harmadszor: kérd Allah segítségét, és ne veszítsd reményed.
Akit Allah rásegít az engedelmességre, az bizony boldoguló! Neked nincs erőd az engedelmességre Allah által megadott erőn kívül! Sem kitartásod az engedelmességre az Allah által megadott kitartáson kívül! Ezért kérd Allah segítségét, és ne veszítsd reményed, és féld Őt, amennyire csak képes vagy, és kérj tőle adományt és segítséget arra, hogy kitarthass a Neki való engedelmesség útján, és a prófétája – Allah dicsérje és üdvözítse – szokásán, és azon a jótanácson, amelyet Muádz ibn Dzsebelnek mondott: „»Óh Muádz! Esküszöm Allahra, hogy én bizony szeretlek!« majd azt mondta: »Azt tanácsolom neked, hogy ne hagyd el minden imádban [egy változat szerint: minden ima után] azt mondani: ’Óh Allah! Segíts engem a megemlékezésedre, a hálaadásodra, és a jól imádásodra.’«.”
Igen kérd Allah segítségét a Fenséges imádatára, és ha ezt a fényes utat járod, akkor Allah nem fog elhagyni téged. Ez kinek az ígérete? Allahé a magasztosé! A Tilalmas Ház Uráé. Allah el fogja fordítani tekinteted a tilalmas dolgoktól. El fogja fordítani szíved a vágyaktól és a kétségektől. Meg fog védeni téged a tilalmas testi kapcsolatoktól. Allah vissza fogja tartani a kezed, nehogy zsarnok módon viselkedj. Légy jó kedves egyistenhívő muszlim, hogy Allah veled legyen! Aki Rá hagyatkozik, annak Ő elegendő. Aki hozzá ragaszkodik, azt, megmenti. És aki rá bízza az összes ügyét, annak Ő elegendő.
Tedd szíved Allahhoz ragaszkodóvá, mert Ő a Gazdag [nincs szüksége senkire, semmire], akinek nincs hasznára az engedelmességed, és akinek nincs kárára az ellenszegülésed.
Bukhárij azt jegyezte fel a Prófétáeól – Allah dicsérje és üdvözítse, hogy: „Egy fogoly nő fejte saját mellét, majd amikor talált egy fogoly csecsemőt a hasához szorította és megszoptatta. A Próféta – Allah dicsérje és üdvözítse – azt kérdezte tőlünk: »Mit gondoltok, tűzbe vetné-e ez a nő a gyermekét?« azt feleltük: »Nem.« erre azt mondta: »Allah bizony könyörületesebb az imádói iránt, mint ez a nő a gyermeke iránt«.”
Esküszöm Allahra, ha elmélkedsz ezen a hagyományon nagyon el fogsz csodálkozni. Ezért is mondta az egyik előd: „Óh Allah! Te tudod, hogy az édesanyám a legkönyörületesebb irántam, és én tudom, hogy Te könyörületesebb vagy velem szemben, mint az édesanyám, és az édesanyám nem engedné, hogy elpusztuljak, akkor Te megengednéd azt nekem a megkönyörülők legirgalmasabbika?”
Ez bizony Allah irgalma, amely mindenre kiterjed, ezért kérd Allah segítségét, és ne veszítsd türelmed! Még ha meg is botlottál, térj vissza, és ha megint megbotlottál, még egyszer térj vissza. Ha ezredszer botlasz is meg, térj vissza! És tudd, hogy Allah addig nem unja meg, amíg ti meg nem unjátok. Ő teremtett minket, és mi az Ő szolgái vagyunk. Ő ismeri legjobban a gyengéinket, szegénységünket, képtelenségünket. Ezért nem kér tőlünk engedelmességet, hanem imádatot vár el tőlünk magának, a magasztosnak.
Egyistenhívő! Kérd Allah segítségét az engedelmességre! És ne feledd, hogy Allah a Mindentudó és mindenre Képes!
És az utolsó fohászunk az, hogy:
„A dicsőség Allahot illeti a teremtmények Urát!”