Nincs szükség annak elmondására, milyen zavargás keletkezett az Iszlám dzsihád értelme körül, de én szeretném ezt az igazságnak megfelelően leírni.

A dzsihád szó, az erőfeszítés kifejtését jelenti az ellenséggel szembeni harc során.

A dzsihád az Iszlámban két fajta:

Az első az a fajta dzsihád, amely az ellenség általi, a muszlimok sérthetetlen magánéletére irányuló támadás kivédése, elhárítása. Ez többféleképpen történhet:

• Ha az Iszlám birodalom valamelyik területe fölött gyakorolt felségjogát egy ország fenyegeti, akkor a muszlimok az összes rendelkezésre álló eszközt felhasználhatják törvényes területi felségjoguk érdekében, mivel a felségjog gyakorlása az ország joga, és ez minden törvénykezés és jogalkotás által elismert.
• Ha egy ország az Iszlám birodalom egyik területét gyarmatosítja, akkor a birodalomnak jogában áll – ha ez szükséges – földterületeinek hatalommal való visszaszerzése.
• Ha valamelyik ország a muszlimok földterületeiken való biztonságát fenyegeti, akkor az Iszlám birodalomnak jogában áll – ha szükségét látja, és nem jártak eredménnyel a békés eszközök – biztonságuk erőszakkal való megvalósítása.
• Ha valamelyik ország jogtalanul megtámad egy, az Iszlám birodalom felügyelete alatt álló területet, akkor a birodalom jogában áll az, hogy győzelemre segítse azt a területet, és visszaállítsa jogaikat. Az erőszak alkalmazása az egyik ilyen választható lehetőség az Iszlám birodalom számára.

A második pedig az a fajta dzsihád, amely az iszlám felségjog más térségek és országok fölötti kiterjesztésére törekszik. Ez nem a muszlimok uralmát jelenti a nem muszlimok fölött, mint ami a gyarmatosítás nézete, hanem az Iszlám vallás felségjogát. Ez a fajta dzsihád két szempontból szoros összefüggésben áll azzal, hogy az Iszlám az igaz vallás:

1. A föld Allāhé, a teremtmények az Ő szolgái, az Iszlám pedig az Ő vallása. Ezért Allāhnak jogában áll, hogy utasítsa az égben és földön lakó csapatait arra, hogy megvalósítsák vallásának felségjogát földjén. Allāh, a Teremtő, a muszlimokat választotta földi seregeként arra, hogy megvalósítsák a próbatétel bölcsességét – vagyis a muszlimokpróbatételét az Iszlám tanítására vonatkozó elkötelezettségükről, és arról, hogy milyen mértékben igazak ezt illetően -, és más olyan döntvényeket és rendeltetéseket, amelyeket a Teremtő akar.

Nincs ellenvetés az összes vallás egyetlen vallásos tagjától sem a Teremtő azon jogát illetően, hogy azzal a módszerrel tegye kötelezővé a vallását, ahogy Ő akarja; viszont ami az Iszlám érvényességét illeti, van ellenvetés; de amikor bebizonyosodik, hogy az Iszlám igaz vallás, megszűnik az ellenvetés, és világossá válik a jogosság.

2. Az Iszlám vallás a legigazságosabb és a legbölcsebb törvénykezés, amit a valóság is bizonyít. Ezért időszerű a felségjogának való teljes alávetés.

Ez egyáltalán nem meglepő, ami a nemzetközi jogot illeti. Mert látjuk, hogy a nemzetközi csapatok behatolnak az országokba, és embereket ölnek meg, épületeket rombolnak le az igazságosságot illetően kétséges törvényeik megvalósítása érdekében. És senki nem teszi ezt szóvá, mert teljesen ésszerű, hogy feláldoztasson az emberiesség, néhány emberrel együtt mindenki békéje érdekében. – Ezért ha bebizonyosodott az, hogy az Iszlám igazságosabb és bölcsebb, mint ezek a törvények, akkor semmi akadálya annak, hogy erőszakkal írja elő a felségjogát; azzal együtt, hogy különbség van az iszlám seregek és a nemzetközi csapatok fegyverének minősége és mennyisége terén.

Ezek után a nem muszlimoknak meg kell tudniuk azt, hogy az Iszlám igaz, hogy gondoskodott a dzsihádról, mint kötelességről, de azt az igazságosság és bölcsesség alapjaira helyezte. Ezekből megemlítem a következőket:

1. Az Iszlám ösztönzi az Iszlám birodalmat az ellenségek megtámadás előtti figyelmeztetésére, hogy tanácskozzanak a háború eldöntését illetően, és felkészüljenek rá.
2. Az Iszlám teljes mértékben tiltja a nemzetközi egyezségek és szerződések megszegését az Iszlám fél és az ellensége között.
3. Az Iszlám az ellenséges ország számára a háborún kívül ad egy másik lehetőséget is, amely az Iszlám birodalomba való belépést jelenti, és egy csekélynyi adó kifizetését, annak biztosítéka ellenében, hogy az Iszlám birodalom megőrzi biztonságát, és védi összes jogait. Az Iszlám hódítások idejéről fennmaradt történelmi leírások is tanúk erre.
4. Az Iszlám teljes mértékben tiltja, hogy az öldöklés tárgyai legyenek, akik nem vesznek részt a harcban az ellenséges országból, mint a nők, a gyermekek, és a polgárok.
5. Az Iszlám tiltja a lakóépületek tönkretételét és az ültetvények felégetését a háború alkalmával, amennyiben ezt nem kívánja meg a legszükségesebb katonai kényszer – de ennek határait nem lehet átlépni.
6. Az Iszlám megadja az Iszlám birodalomnak azt a lehetőséget, hogy békét kössön az ellenséges országgal, ha ez az érdekében áll.
7. Az Iszlám teljes mértékben garantálja a megtámadott ország jogainak megőrzését, ha azok beléptek az Iszlám hazájába békével vagy szerződéssel, és nem engedélyezett a megtámadásuk vagy megölésük.
8. Az Iszlám teljes mértékben kötelezővé teszi az igazságos bíráskodást a nem muszlimok és muszlimok közötti nézeteltérés során, abban az esetben, ha mindkét fél az Iszlám bíráskodás elé vitte az ügyet.
9. Az Iszlám a háborúról való döntést az Iszlám birodalomban azon uralkodó rendszer kezébe adta, amelyik felhasználja összes szervezetét és egyéneinek tapasztalatát az Iszlám birodalom érdekeinek megvalósítása céljából, tanult és tökéletes módon. És a döntést nem egyének kezébe helyezte, hogy ne legyen kitéve ez a döntés a fiatalság meggondolatlanságának, vagy a bolondok szeleburdiságának.

Ez az Iszlám dzsihád; és azok az Iszlámnak tulajdonított tettek, mint a repülőgépek felrobbantása, vagy a nagykövetségek biztonságának veszélyeztetése, vagy a turisták Iszlám országokban való megölése: nem tulajdoníthatók az Iszlámnak. Vagy azért, mert azok a média igaztalan állításai, vagy azért, mert néhány, magát az Iszlámhoz tartozónak mondó személy téves tettei.