Az Aqída fontossága

 

Szerző: Dr. Abdul Aziz Al-Qari
Forrás: Az Aqída (hittan) az első… Bárcsak tudnák!
Fordította: Abdulrahman Daróczi Viktor

 

بسم الله الرحمن الرحيم

A Küldött – Allah áldása és békéje legyen rajta – azt mondta Muádz ibn Dzsebelnek, mikor az Jemen földjére készült: „Olyan helyre mégy, amit a Könyv Népe lak. Az első dolog, amire szólítod őket az Allah imádata legyen. Ha elismerik Allahot, akkor közöld velük, hogy Allah öt imát tett kötelezővé a nappal és az éjszaka folyamán.” [Bukhárí, Muszlim]

Ez a hagyomány világos. Nem igényel sok magyarázatot. A Próféta – Allah áldása és békéje legyen rajta – ezt az alapelvet alkalmazta az Iszlámra hívás gyakorlatában. Tizenhárom évig Mekkában maradt, hogy a hitre tanítsa az embereket, hogy erre oktassa a kortársait, és javítson az emberek hitén. Ez volt a minta, amin a kortársak nevelkedtek.

Dzsundub ibn Abdullah Al-Badzsali mondta: „Tanultuk a hitet, aztán tanultuk a Koránt, és az növelte a hitünket.” Abdullah ibn Omár mondta: „Volt idő, hogy úgy éltünk, hogy hamarabb megkaptuk a hitet, mint ahogy megkaptuk a Koránt. És amikor a szúrák ki lettek nyilatkoztatva, akkor megtanultuk, hogy mit engedélyeznek, mit tiltanak meg, hogy mit nem szabad, és mit kötelező, és milyen hozzáállás szükségeltetik irányukban. De sok embert láttam, akik a hitük előtt kapták meg a Koránt, és elolvasták a Könyv Megnyitójától a végéig, és nem tudták, hogy mit rendel el, és mit tilt meg, és hogy milyen hozzáállás szükségeltetik irányában. Ez olyan, mintha csak kidobálta volna a datolyákat [vagyis nem volt semmilyen haszna abból, hogy recitálta].”

Ez volt hát a módszer, amire a Próféta – Allah áldása és békéje legyen rajta – szoktatta a kortársait: először a hit, aztán a Korán. Ez hasonló ahhoz, amire Abu Hanífa imám rámutatott: a vallás (tehát a tauhíd, egyistenhit) megértése az első, és utána jön a tudomány (vagyis a sería, a jog) megértése.

A hitnek kell előbb helyessé válnia, és azt követi a vallás többi része.

Sáfií imám mondta: „Az, hogy a szolga sirk (istentársítás) kivételével minden más bűn kíséretében találkozik Allahhal, jobb minthogyha úgy találkozik Vele, hogy újonnan bevezetett hitet vallott.”

Az aqída szó nyelvileg az aqada igéből származik. Az arab nyelvben akkor használják a aqada igét a kötélre vonatkozóan, ha a kötél szorosan meg van kötve. Az üzlettel kapcsolatban pedig akkor, ha az ember megkötött egy üzletet, vagy szerződésben állapodott meg róla. Allah azt mondta a Koránban: „És akikkel a jobbotok elkötelezte magát (arabul: aqadat)…” [4:33]. Valamint mondta: „Nem kér számon benneteket Allah a fecsegésből mondott eskütökért, ám számon kéri rajtatok azt, amire határozott esküt tettetek (arabul: aqqadtum al-ejmán).” [5:89]. Ami azt jelenti, hogy kijelentésre került, és ragaszkodnak hozz, amint azt a következő bekezdés is bizonyítja: „És ne törjétek meg az eskütöket annak megerősítése után.” [16:91]. Ha valaki azt mondja aqadtu erre és erre vonatkozóan, az azt jelenti, hogy a szívében szilárd a szóban forgó dolgot illetően.

Ennek megfelelően az aqída, vagy etiqád az Iszlám tudósai szerint a következő: szilárd hit, amin az ember szíve rögzült, anélkül hogy ingadozna vagy kételkedne. Kizár minden feltételezést, kétséget, vagy sejtést.

Abu Hanífa imám ezt a nagyszerű témát Al-Fiqh Al-Akbarnak (A legnagyobb tudomány) nevezte, és a vallás értelmezésének. A törvénykezés tudományát (arabul: sería) a tudomány értelmezésének hívta. Az Iszlám számos tudósa a tauhíd szót minden dologra olyan dologra érti, amiben az embernek hinnie kell. Abból az okból kifolyólag, hogy ezen dolgok közül a legfontosabb az alap tauhíd, amit a „nincs más isten Allahon kívül” kifejezés tartalmaz.

A tauhíd szerintük két csoportra osztható: tauhíd az ismeret és kijelentés tekintetében, és tauhíd a szándék és a tettek tekintetében.

Az ismeret és a kijelentés tauhídje a Teremtő egyediségének tauhídje, és a neveinek és tulajdonságainak a tauhídje [tehát Ő egyedi atekintetben, hogy Ő a Teremtő, és Ő az egyetlen a neveivel és tulajdonságaival]. A szándék és a tettek tauhídje az uralom tauhídje, vagyis hogy Allahon kívül senki mást nem szabad szolgálni [tehát egyedül Ő méltó a szolgálatra].

Ám milyen nevet ad a témának a Korán?

A Korán e komoly témának az Ímán (hit) nevet adja. Allah mondta a Koránban: „És így nyilatkoztattunk ki számodra Lelket (a Koránt) a parancsunkból. Nem tudtad mi az a Könyv, sem a Hit. Ám mi fénnyé tettük azt, hogy vezéreljük vele, akit akarunk a szolgáink közül…” [42:52]

Az általános felfogás az, hogy a hívő szívének szilárdnak kell lennie a hit pilléreit illetően. Ám nem nevezhető egy ember addig hívőnek pusztán azért, mert tudja és érti ezeket a pilléreket, hanem olyan szintre kell jutnia, ahol aláveti magát annak, és teljesíti azt, ami Gábriel hagyományában meg lett írva Iszlámként. Az Ímán ily módon magában foglalja az Iszlámot.

Ha az ímán pusztán azt jelentené, hogy valaki tudatában van a szívében a ténynek, akkor a hívők egyenlőek lennének a Sátánnal, vagy a Fáraóval. [Megjegyzésre érdemes, hogy a Sátán rendelkezett a legnagyobb tudással az Urát illetően, mégis pusztulásra lett ítélve büszkesége és irigysége miatt. A Fáraó pedig, annak ellenére, hogy azt állította ő az Úr, tudta, hogy Allah az Úr, és hogy senkinek sincs joga az imádatra csak Allahnak. Allah azt mondta: „Mondta: Te tudtad, hogy ezt nem küldte le más, csak az egek és a Föld Ura tisztánlátásul.” [17:102] Noha tudták az Igazságot, nem vitték át a gyakorlatba azzal, hogy egyedül Allahot szolgálják.]

A Gábrielről fennmaradt hagyományban a Próféta – Allah áldása és békéje legyen rajta – mikor megkérdezték, hogy „Mi az Ímán?”, úgy magyarázta e hit pilléreit, amiben minden embernek hinnie kell, hogy „Higgy Allahban, az angyalaiban, a kinyilatkoztatott Könyveiben, a küldötteiben, a Végső Napban, és az elrendelésben akár jó, akár rossz.”

Minden ember kötelessége, hogy ismerje ezeket a pilléreket, és hogy helyes értelmezés szerint tanulja őket, és hogy úgy higgyen bennük, ahogy az istenfélő elődök értelmezték, és hittek benne. Ugyanazon a módon, ahogy a Próféta kortársai értelmezték, és hittek benne, miként a követőik is, akik őket az útjukon követték. Ez magában foglalja a négy imámot, Szufján Al-Thaurít, Szufján ibn Ujajnát, Abdullah ibn Al-Muharakot, és más hozzájuk hasonló embereket, mint Mohammed ibn Iszmáil Al-Bukhárí, Muszlim ibn Al-Haddzsádzs, Ibn Tajmijja, az Iszlám sejkje, és Al-Háfiz ibn Al-Qajjím. Valamint a többi tudós, akik ugyanezt a fajta értelmezést és hitet követték ezekben a pillérekben.

Ez a felelős emberi lény első kötelessége. Nincs véleménykülönbség e kérdést illetően azon tudósok között, akik véleménye követésre méltó. Abu Hanífa imám mondta: „A hit megértése jobb, mint a tudomány megértése.” Hit alatt az egyistenhitet (tauhíd) értette, tudomány alatt pedig a vallási törvényt (sería). A tauhíd megértését a sería megértése elé helyezte.

Al-Haurí Al-Anszárí sejk (meghalt: 481 AH.) Etiqád Ahl Al-Szunna c. könyvének elején a következő írja: „A szolga első kötelessége az Allahról való tudás. Ez bizonyított Muádz hagyománya által, melyben a Próféta – Allah áldása és békéje legyen rajta – azt mondta neki: Olyan helyre mégy, amit a Könyv Népe lak. Az első dolog, amire szólítod őket az Allah imádata legyen. Ha elismerik Allahot, akkor közöld velük, hogy Allah öt imát tett kötelezővé a nappal és az éjszaka folyamán.”

Ezen előtételből jártak el az Iszlám nagy tudósai. Eltűnődve azon például, amit Mohammed ibn Iszmáil Al-Bukhárí tett Al-Dzsámia Al-Szahíh c. könyvében, amely Allah könyve után a legmegbízhatóbb könyv, láthatjuk, hogy ez a nagy imám a vallás részleteibe menő tudásától és megértésétől vezérelve a könyvét a következővel kezdi: „A kinyilatkoztatás kezdete”, amit a „Hit” fejezete követ, ami után a „Tudás” fejezete jön. Mintha rá szeretne mutatni arra, hogy az emberek első kötelessége a hit vagy Ímán, és a hit megszerzésének útja a tudás. A hit és a tudás forrása pedig a kinyilatkoztatás. Tehát azzal kezdte, hogy megmutatta hogyan tűnt fel a kinyilatkoztatás, és milyen volt. Aztán a hit és a tudás említésével folytatta. Ez a sorrend nem véletlen. Általa fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.

Ez az összegzése annak, amiről szólni szeretnénk, és amivel kapcsolatban föl szeretnénk emelni a hangunk. Az aqída témájáé az elsőbbség. A hit és a tudás az elsajátításának az eszköze. A hit és a tudás forrása pedig Allah Könyve és a Próféta Szunnája.

Hiteles információk az Iszlámról