A Szentháromság rejtélye

Forrás: Dr. Abdul Hamid Qadri – Dimensions of Christianity

Fordította: Abdulrahman Daróczi Viktor

A Kereszténység legkiemelkedőbb jellemzője az istenségről alkotott sajátos elképzelésében rejlik. A szentháromság, egy ízig-vérig talány, azt mondják a jelentése az, hogy Isten egy a lényét tekintve, de személyben három, elválaszthatatlan és elkülöníthetetlen. A Katolikus Enciklopédia ezt a rejtélyes jelszót a következőképpen határozza meg:

„A szentháromság a Kereszténység központi tantételének leírására használt kifejezés – az Atya Isten, a Fiú Isten, és a Szentlélek Isten, és mégsem három isten, hanem egyetlen Isten. A személyek közösen örökkévalók és közösen egyenlőek; mindegyik egyaránt teremtetlen és kompetens.”1

Isten Egy, és már a földi élet hajnalán tudatában voltak az emberek a természet eme hatalmas tényének. Próféták jöttek, egyik a másik után, hirdetve ezt a nagyszerű igazságot, hogy Isten Egy, Mindenható, Mindenütt Jelenlévő, Teljes, Örökkévaló és Egységében Egyedi. A vallásos ember számára hit kérdése volt, hogy Isten Egységét vallja, a gondolkozók, a gondolkozók és filozófusok számára viszont megoldhatatlan rejtély volt, és még mindig az, mellyel az emberi értelem mindig küzdeni fog. A fantasztikus filozófiai szemléletmód az istenségnek egy olyan elképzelését eredményezte, amely nem alapult semmilyen spirituális értelmezésen, hanem csak pszeudo-racionális és másodkézből kapott hagyományokon és mítoszokon. Több gondolati iskola foglalkozott e talány megoldásával, melynek köszönhetően változatos eredményeket produkáltak. A különböző istenségről alkotott hitelveket tárgyalva Flinders Petrie professzor megjegyezte:

„I.e. 500-ban az emberek egy legfelső Teremtő Istenben hittek, akit sok más alárendelt istenség és védelmező angyal vesz körül. A következő állomás i. e. 350-ben úgy képzelte el Istent, mint az Univerzális Alkotót, minden Isten része, és minden Isten, mivel minden dolognak a teljessége vagy a beteljesülése egy. I. e. 340-ben az Istent úgy írták le, mint „Minden az Egyben” és „Egy a Mindenben”. Csakhogy nehézség támadt – amelyet később Philo2 magyarázott – hogy egy tökéletlen és változó világ nem származhat egy nem változó Istentől, ezért néhány közvetítőt kell feltételezni. Ennélfogva egy második Isten szükségeltetik közbenjáró gyanánt, akit tekinthetünk múlandónak és változékonynak. Így a konklúzió az volt, hogy az Úr és minden Megalkotója magából létrehozott egy Második Istent, a Láthatót és Érzékelhetőt, akit a saját fiaként szeret. Emberként pedig véges lévén nem foglalhatja magába a végtelent, ennek megfelelően embert alkotott, hogy magába foglalja a Fiút. I.e. 332 előtt bukkanhatunk rá a Jó Lélekre, Agath-Démon, aki Isten Elsőszülötte.”3

A fentiekből világossá válik, hogy a megérthetetlen megértésére tett kísérletükben a filozófusok kiötölték a közbenjáró elméletét, amely színteret biztosított az ún. Isten Elsőszülöttének.

„Talán visszautasításképpen azt kellene felelnünk: ‘Te mondod.’”4

Jézusnak erre a hallgatólagos ám kategorikus visszautasítására Pilátus kénytelen volt megjegyezni: „Semmi bűnt nem találok ez emberben.”5

Láthatóvá válik tehát, hogy a Biblia nem támogatja Jézus istenségének elméletét. Ő csupán annyira volt Isten fia, amennyire egy zsidó lehetett. Egy egyszerű emberből a túlbuzgó követői istenné magasztalták. Hogy Dr. Belshamot idézzem:

„…egy Isten által elismert emberből, mely az Újszövetség dogmája, az Urunkat téves követői fontoskodó buzgalmától vezérelve előléptették először angyali vagy angyal-fölötti szintre, amely a gnoszticizmus hibája volt; majd megbízott Alkotóvá és a világ Vezetőjévé, amely a platonisták és Arius követőinek véleménye volt; és végül magával Istennel hozták teljes egyenlőségre, amely az Athanasiusi hitvallás dogmája, és amely egészen a negyedik század késő végéig ismeretlen volt.”6

Abban az időben, amikor Jézus (béke legyen vele) eljött, hogy Isten útjait tanítsa az embereknek, a mediterrán világ dúskált az olyan teológiában, amely a zsidó monoteista nézet sztoikus-gnosztikus keveréke és platóni elemek egybeolvasztása volt. Jézus eljött, és távozott; rövid szolgálata (az az időtartam, amelyben a tiszta Kereszténységet még nem lehetett meghatározni) kis számú követőt vonzott, akik viszont nem tudtak áthatolni a pogányság áthatolhatatlan szikláján, amely körülvette őket. Jézus üzenete tehát bölcsőhalált halt, és örökre eltemették. Idővel a szóbeli hagyományai szintén elvesztették identitásukat, és elkeveredtek a pogány mítoszok mocsarában. „A Kereszténység módosította a pogányságot, és a pogányság módosította a Kereszténységet”7 és hamarosan Jézus személyiségét felváltotta egy olyan Jézus, aki inkább volt égi és isteni karakter, mint földi és emberi.

Igaz, alapult néhány egyház, ám az apostoli egyházak megmaradtak Jeruzsálemre szorítkozva, és rövid idő alatt ők is becsúsztak a pusztulás tavába, párhuzamos antiókhiai egyházak és más platóni filozófiai központok süllyesztőjébe.8 Jézus természete a viták melegágyába hullott. Rengeteg tintát elemésztett Jézus természetének és személyének a definiálása, de sajnos ez a tinta a sztoikusok, gnosztikusok és platonisták tollán folyt keresztül, Jézus tanítványai helyett. Jézus portréját újra- és újrafestették míg már valóságtól messze távoli újításnak tűnt.

Az egyházi gondolkozók a philonizmus áldozatául estek, és Jézust intermediátorrá tették, Nous-nak9 vagy Logos-nak10 kezdték hívni, mert csak ilyen allegorikus érvelés volt képes a pogány szerzeteseket magához csalogatni, és egyúttal megszüntetni az arról a tájékról feltűnt tiltakozások esélyeit. Conybeare nagyon nyíltan megjegyezte:

Az Isten és ember közötti közbenjáró eszméje Philonak köszönhető, és a spekuláció eme vonatát tovább tetézte a század végén az a kijelentés, hogy (Jézus) a Logos, Isten Szava, amely – miként Philo állítja – lejött az égből a földre, majd újból felemelkedett oda.”11

Ezen körülmények alatt történt, hogy Pál, Jézus önjelölt tanítványa olyan szavakat ad mestere szájába, mint az „Én és az Atya egy vagyunk.”12 A Logos-doktrína csírája észlelhető Pál egyes leveleiben (ha egyáltalán az ő tollából származnak, mint ahogy a többségükről bebizonyosodott, hogy az ő nevében íródott későbbi hamisítvány)13, ám egészében véve Pál számára a szentháromság dogmája teljességében ismeretlen volt.

Az első század végére kétfajta rivális kereszténység létezett – egyik oldalról ott voltak a pogány kultuszok, mint a Mitraizmus14, amelynek megvan a saját hármas és háromság elmélete az istenségről, másik oldalról pedig ott volt a Júdaizmus, melynek ismertetőjegye a tiszta egyistenhit volt. Pogány részről ezek a kultuszok tele voltak hármas természetű hitelvekkel. A babilóniai hármas három személyből állt: ANU, a fia ENLIL, és ENKI;15 a római hármas Jupiterből, Junoból és Minervából; és végül de nem utolsó sorban ott volt a szemita hármas Atyából, Fiúból és Anyából. E heterogén hármasok mellett még divatban volt néhány homogén háromság is, mint Brahma, Visnu és Síva hindu háromsága; Ohrmazd, Mithra és Ahriman perzsa háromszoros istensége; az egyiptomi Ozirisz-Ízisz-Hórusz háromság (vagy Empepht-Eiktion-Phta), vagy a káldeus Bel-Szaturnusz, Jupiter-Bel (a közbenjáró) és Bel-Khom (Apolló) háromsága. Ez utóbbi háromság a Legmagasabb Isten három-az-egyben szemlélete volt, akit héberül Élnek, Belnek, vagy Mithrának hívtak, és az „Atya” névvel is illették.16 Mindezen hármasok és háromságok kétségtelenül a Keresztény Szentháromság előfutárai voltak. A brahman és buddhista háromságok olyan közeli hasonlóságot mutatnak a Kereszténység Szentháromság elméletével, hogy a különbségnek egyetlen nyoma sincs bennük. Hopkins mondta:

„A három háromság vallási kifejezésben megegyezik. Mindegyikben egy Legfelső Létező, Atya Isten áll a háromság csúcsán; a második tag a Szent Lélek, amely emberré válik, húsvér formát ölt a háromság harmadik tagjában… A három egy.”17

Különösen hindu háromság teljes mértékben megegyezik a keresztény háromsággal. Ez a háromság Brahmából, Visnuból (Krisna) és Sívából áll. Brahma jelenti a teremtő törvényt, és a szanszkrit nyelvben „Atyának”18 nevezik. Visnu, lévén pásztor és próféta, Brahma Fia, a Krisna személyében megtestesül szó. Végül ott van Nara Sívája, az Isteni Lélek, a földi természet teljes képmása. Ez az isteni Trimurti (Szentháromság) „mondja, hogy a Brahminok és a szent könyvek lényegükben és cselekedetükben elválaszthatatlanok – mélységes misztérium! Melyet az ember csak akkor érthet meg, amikor a lelke (Atma) engedélyt kap arra, hogy egyesítse magát az univerzális lélekkel (Brahmatma) az istenség kebelén.”19

Ez volt néhány az ősi időkben elterjedt szentháromságok közül. A mediterrán világ különösen úgy tűnik, hogy a háromságtanok bölcsője volt időtlen idők óta. Az első háromságról azt tartják, hogy jósok nyilatkoztatták ki Sesotrisnek (Nimród)20, a rá következő hármas, vagy háromság patakok ugyanazon mitikus folyam mellékágainak tűnnek. A szentháromság hitnek ez a nagymérvű gyakorisága mindenütt nem más, mint kulcs a rejtélyhez, és következésképpen bizonyítja, hogy ezek a csírák megfertőzték a Kereszténységet, és végül teljességében szétzilálták.

Egy másik tényező, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, az a zsidók közötti monoteista hit jelenléte ugyanazon a vidéken. Az Ószövetség tele volt határozatokkal, amelyek lefektették az egyistenhitet. Kezdetben a Kereszténységnek egyik evangélium sem állt a rendelkezésére, ezért a keresztények az Ószövetséget recitálták a vallási szolgálatokban, és minden tekintetben az Ószövetség volt az ő Bibliájuk. Jézus (béke legyen vele) Izrael házának elveszett juhait jött őrizni.21 Jézus követői között éppúgy voltak ájtatos zsidók, mint mások. Pedig ez a Zsidó Biblia Isten egyedüliségét hirdette. Az Ószövetség első oldalától kezdve az utolsóig. Nincs benne egy árva mondat sem, ami a politeizmust prédikálná. Ilyen sorokat találhatunk benne, mint a következők:

Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kivüle több!”22

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten!”23

Emellett még a II. Mózes 20:3, V. Mózes 4:39, 5:7, II. Sámuel 7:22, 22:32, II. Királyok 19:15, I. Krónikák 17:20, Zsoltárok 18:3124 hogy csak néhányat említsünk a megszámlálhatatlan sok igehely közül, amelyek mind Isten kétségbevonhatatlan egyedüliségét hirdetik az Ószövetségben. A Júdaizmus gyermekeként valóban nem volt más lehetőség a Kereszténység számára, minthogy ragaszkodjon a monoteista dogmához; a korai írók ennélfogva unitáriusok voltak. Bár később idegen hatások elrontották mind az Ó- mint az Újszövetség tiszta monoteizmusát. Hogy a híres Watch Tower Society kiadványából idézzünk:

Két további érdekes tény van: az első egy második században Afrikában, Karthagóban élt Tertullianus nevű vallástudós volt, aki bevezette a „Trinitas” kifejezést a Latin egyházi írásokba, a „szentháromság” szó egyetlen egyszer sem fordul elő az ihletett Iratokban. A második, hogy a doktrínát a „szervezett vallásba” először egy szintén a második században élt, Theophilius nevű pap vezette be. (I. sz.) 325-ben egy papokból álló tanács ült össze Kis-Ázsiában, Nicea városában, és megerősítették a doktrínát. Később a Kereszténység vallási szervezeteinek doktrínájává nyilvánították, és a papság egyre ragaszkodott ehhez a komplikált dogmához.25

Valójában az Újszövetség minden könyve az Ószövetség alapján íródott, és többé kevésbé ugyanazokat a nézeteket osztja az istenség koncepciójában. Itt-ott található néhány passzus, ahol bizonyos értelmezési homályosság jelentkezik, ám ezen passzusokról jelenleg már bizonyított, hogy a későbbi trinitárius hívek által írt betoldások. A trinitáriusok gyakran hivatkoznak János evangéliumának következő mondatára:

Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.”26

Az evangéliumok régi kéziratai között csupán kettő görög kézirat van a XV. és XVI. századból, amely ebben a formában tartalmazza ezt a mondatot. Az összes többi 400 (vagy még több) görög kézirat, melyek olyan messze keletkeztek az időben, mint a IV. (Codex Sinaiticus) vagy az V. (Codex Vaticanus) század egyáltalán nem tartalmaz ilyen mondatot. Ez azt jelenti, hogy ez a hamis részlet csak kb. a XV. században került a Bibliába, melynek eredményeképpen mikor a Revised Version27 összeállítása készült, ezt a részt ki kellett törölni, hogy a dolog jelenleg úgy áll; a Szentháromság keresztény dogmája bármiféle evangéliumi támogatástól vagy megerősítéstől megfosztva áll. Mily vakító példája ez a spirituális hamisításnak!28

Egy korábban említett görög tudós, Benjamin Wilson „The Emphatic Diaglott” c. írásában a következőképp kommentálja ezt a sort:

„Ezt az égi tanúra vonatkozó szövegrészt egyik XV. századnál korábban íródott görög kézirat sem tartalmazza. A görög egyházi írók egyike sem idézi; sem a korai latin atyák, még akkor sem, mikor a téma, amivel foglalkoztak, természeténél fogva ennek forrásművéhez vezette volna őket. Ez tehát egyértelműen hamisítvány.”29

A másik híres szövegrész, amelyre hivatkozni szoktak e rejtélyes nézet alátámasztására a következő:

„Én és az Atya egy vagyunk.”30

Pál is hivatkozott rá mondván:

„Isten megjelent testben.”31

A modern kutatások bebizonyították, hogy ezek a szavak nem fejezik Pál szavainak helyes fordítását. Újfent Benjamin Wilson szavaival élve, „Csaknem mindegyik ősi kéziratban és az összes változatban ‘aki’ szerepel ‘Isten’ helyett e passzusnál. Ezt betoldották.”32 Makacs félrefordítás következtében, amely első ránézésre elfogadható ám hátsó gondolatok nélkül nem, a zelóták az egyszerű személyes névmást, hogy „ő” megváltoztatták „Istenre”. Ha összehasonlítjuk a tárgyhoz tartozó szövegeket elrontó keresztény teológusok összes manőverét a híres Ószövetségi szabvánnyal: „Istennek minden szava színigaz”33, mindez abban a konklúzióban sűrűsödik össze, hogy amíg a korai papság a szentháromságtant a keresztény hit sarokkövének hirdette ki a Jézus által prédikált unitárius vallással szemben, a későbbi hívek kénytelenek voltak megváltoztatni az iratokat, mivel a hitük e legelső ágazata mindaddig nélkülözte az írásos szentesítést.

A dolog valója az, hogy a keresztény főpapok nem tudtak az írásból megerősítést szerezni, és menedéket kerestek az Ó- és Újszövetség félreérthető passzusaiban, és kiötöltek egy a saját szeszélyes értelmezéseiken alapuló teológiát. Hogy a zsidók tetszését elnyerjék, megőrizték a monoteizmus látszatát, viszont annak érdekében, hogy más pogány kultuszok ellenvetéseit elhárítsák, Mithra és Isis pogány szentháromságtanát olvasztották be saját teológiájuk kifejezés jegyzékébe. Nem tudták elérni, hogy ne keltsenek valamelyikőjükben elégedetlenséget, ezért a kettő között kompromisszumot kerestek egy ponton. Beleolvasztották a pogány kultuszok hármas-istenvoltú isteneit egy szentháromságba, amely végtére is Egy Létező.

Mindenekelőtt Jézust emelték az Istenség ormára Pál korában (Én és az Atya egy vagyunk). Csakhogy ez a kijelentés a teológiát kettős-istenvoltúvá tette, amely éles bírálatokat kapott a pogányság és a zsidóság részéről egyaránt. Ez a duoteista dogma egy másik istenség támaszára szorult ahhoz, hogy hármas egész válhassék belőle: bele kellett foglalni Jézus Anyját is, Máriát, hogy teljes legyen ez a hármas alakzat. Így Máriát az „Isten Anyja” álarc mögött kezdték imádni az Atya Isten és a Fiú Isten mellett. W. Hopkins a következőt írja ebben a vonatkozásban:

„Mária számára hiperdulia34 volt engedélyezve, az ő feladata volt, hogy helyettesítse a Szent Lelket a misei szeretetben, Jézusról pedig úgy tartották, hogy a nem-kanonikus evangéliumban mondta: ‘az én Anyám a Szent Lélek’.”35

A IV. században sokáig megfigyelhető volt ez a trend a papi gondolkodás terén. Máriát bízták meg Ízisz szerepével, hogy betöltse a hármas istenséget. Még az atyák közös tanácsa is olyan szabályt hozott 431-ben Efézusban, hogy Máriát istennőként kell szolgálni Jézus és Isten mellett.36 A Marioniták keresztény szektája Máriát imádja, és belefoglalják a Szentháromságba. Ám mivel az „Isten Anyja” kifejezés bántotta a racionális hívőket, később ezt a Szent Lélek névvel helyettesítették. De az igazat megvallva a Szentháromság (abban a formájában, ahogy ma ismerik) idegen volt minden keresztény számára az első két században. Még a Szentháromság szó37 is csak i. sz. 180-200 között lopódzott be a keresztény írásokba görög és latin alakban, azonkívül idegen hatásokra. Arról beszélve, hogy milyen furcsa házasság született a keresztény és idegen eszmék között, Robertson rámutat:

„A III. században az alexandriai Ammonios Saccas, aki állítólag keresztény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, alapított egy iskolát, mely a keresztény és pogány vallási rendszerek és filozófiák pánteista egésszé ötvözését kutatta, melyben az ősi isteneket alárendelt démonokként vagy jelképes alakokként képzelték el, Krisztust pedig reformerként. Az iskola különös vonzalma Platohoz – akinek a rendszere már divatos volt az alexandriai tudósok körében – nagyobb hatással volt a Kereszténységre, mint bármely másik riválisa. Ezt számos vallási árnyalat biztosította, és lehetővé tette egy olyan hatás fejlődését, amelyik tartósan befolyásolta a keresztény teológiát; ez lévén a csatorna melyen keresztül a szentháromság tana behatolhatott.38

Csakhogy ekkorra mind a négy kanonikus evangélium írása, más apokrifákkal egyetemben befejeződött, és közkézen járt e kultusz szerzetesei között. Annak ellenére, hogy fantasztikus értelmezéseket állítottak szolgálatba, hogy elérjék a kívánt célt, a „szentháromság” szót nem tudták beilleszteni egyik akkoriban divatos evangéliumba sem, és csupán az ökumenikus tanácsok rendeletei hatására lett az utolsó szó a dogma mellett. Hopkins írja:

„A szentháromság végső ortodox meghatározása nagyrészt az egyház politikájának kérdése volt. Vége-hossza-nincs viták árán meghatározták, hogy mennyi istenség és mennyi emberség van Jézus Krisztusban, mikor kezdődött az istensége, hogy vajon teremtmény, kisugárzás, vagy Istennel együtt létező volt-e, hogy vajon egy volt-e a Szent Lélekkel, és hogy a Szent Lélek egy volt-e Istennel, majd végül, hogy vajon gnosztikus kifejezéssel kell-e meghatározni a hármas kapcsolatot, vagy sem. Az összes teológiai szőrszálhasogatást olyan kérdésekre vonatkozóan, amelyeket egyértelműen csoportos szavazás segítségével válaszoltak meg.”39


1Katolikus Enciklopédia, „Szentháromság” címszó.

2Philo – zsidó bölcsész, az alexandriai iskola legkiválóbb képviselője, melynek célja a zsidó tanok és a görög filozófia ötvözése volt. A fordító.

3Dr. Flinders Petrie (Egypt and Israel, 115. o.).

4Peake’s Commentary on the Bible, 722.o.

5Lukács 23:4

6Universal Theological Magazine, N.S., III. kötet, 95. o.

7Dr. Flinders Petrie (Egypt and Israel, 115.o.)

8A katolikus követelést, hogy a Római Egyházat Jézus tizenkét tanítványának egyike, Péter alapította, a földre zúzták mikor a testvér egyháza, a Protestantizmus szembeszegült vele, és meghiúsította ezen követelés tény voltát és érvényességét.

9Nous gör, értelem, a sztoicizmusban a Logos megfelelője, a neo-platonizmusban az abszolút jó képe. A fordító.

10Logos gör, értelem, a keresztény filozófiában Isten öröktől való gondolatára használták, melyet később a keresztény bölcsészek János evangélista hatására Jézusra vetítenek. A fordító.

11F.C. Conybeare (Myth, Magic and Morals, 335. o.) – a dőlt szedet a sajátom.

12Filippiek 2:11 (A fenti idézet nem innen származik, hanem János 10:30-ból, mindazonáltal Pál kijelentése mely szerint „Jézus Krisztus az Úr” valóban hasonlít az előbbihez. A fordító.)

13Tertullianustól megtudhatjuk, hogy a „Pál cselekedetei” című írást Asia presbitere készítette, akit álnéven elkövetett csalás vádjával elítéltek, és hivatalából lefokoztak.

14A védák vallásában Mitra (lat. Mithras) a fény istene, a perzsáknál pedig napisten. Az ő kultusza a mitraizmus. A fordító.

15H.W.F. Saggs „The Greatness that was Babylon”, 1969, 329-331. o. A babiloni istenek második csoportjában H.W.F. Saggs egy második hármas neveit is megemlíti, név szerint a Nap (Sames), Hold (Szin), és Vénusz (Istár).

16H.P. Blavatasky „Isus Unveiled”, II. kötet, 48. o.

17Hopkins, „Evolution and Origin of Religion”, 345. o.

18The Bible in India, III. fejezet, 186. o.

19Uo. 187. o.

20H.P. Blavatasky, op. cit., 51. o.

21Máté 10:5-6 (Találóbb igehely a Máté 15:24, hiszen ott Jézus magáról állítja, hogy csak Izrael házának elveszett juhaihoz lett elküldve, míg itt a tanítványait utasítja arra, hogy csak a zsidókat keressék fel küldetésük során. A fordító.)

22V. Mózes 4:35

23Ézsaiás 45:5

24Egyes Bibliákban 18:32. A fordító.

25„Let God be True”, New York, 1946, „Is there a Trinity?” címszó, 82. o.

26I. János 5:7

27A Biblia 1885-ben készült ellenőrzött változata. A fordító.

28A korai idők egyetlen írója, aki ilyen trinitárius igehelyre hivatkozik, a spanyol Priscillian volt, az első eretnek, akit elevenen elégettetett az egyház i.sz. 385-ben. (F.C. Conybeare, A History of the New Testament Criticism, 69-70. o.). Joseph Wood „The Bible – What it is and is not” című, 1982-es kiadású könyve szintén hasznos olvasmány lehet a témában.

29A „Let God be True” című írásban idézve, a korábban idézett helyen, 84. o.

30János 10:30

31I. Timóteus 3:16

32Let God be True, 86. o.

33Példabeszédek 30:5 és Zsoltárok 12:6 (Egyes fordításokban 12:7. A fordító.)

34Az angyalok vagy szentek, mint Isten szolgái iránti hódolat, vagy imádat fölött álló felsőbbrendű hódolat, vagy imádat, ami Szűz Máriához, mint a teremtmények legmagasztosabbikához társult. A fordító.

35W. Hopkins, a korábban idézett helyen, 338. o.

36J.M. Robertson „A Short History of Christianity” 148. o.

37Trinitas lat, háromság, szentháromság.

38Robertson „A Short History of Free Thought”, I. kötet, 255. o.

39W. Hopkins, korábban idézett művében, 336. o.

Hiteles információk az Iszlámról